loader image

NKE Futsal – LEFC (6:13)

Ragyogó körülmények közt, tompán és fásultan kezdtük a mérkőzést, ami sok technikai hibát és dekoncentráltságot eredményezett. Amint teltek a percek, úgy jöttünk bele a mérkőzésbe és vétettünk kevesebb hibát, de önmagában még ez is sok volt. Csináltunk szép dolgokat is és a kapu előtt egész jól tevékenykedtünk, ami a rúgott gólokban ismét megmutatkozik. Viszont ismét sok gólt kaptunk, amin változtatnunk kell. Ellenfelünk lelkesen, sokat futva, egyéni megoldásokkal próbált meglepni minket, ami olykor sikerült is, de ezen a meccsen is elmondható, végig fölényben játszottuk, aminek meg is lett az eredménye. A játék ugyan néha döcögött és a kapott gólok száma sem néz ki jól, de az eredmény illetve a rúgott gólok továbbra is biztató.

Ma labdás edzés vár a csapatra, jövő héten pedig újabb két edzőmérkőzés következik, előbb Dunakeszire látogatunk, majd a Kastélydomb csapatát fogadjuk. Az NKE Futsal csapatának pedig további sok sikert kívánunk!

Hajrá LEFC!

NKE Futsal Akadémia – La Escuela FC (6:13)

Kezdő: Joó – Munkácsi – Varga – Szappanos – Eichenwalder
Cserék: Király, Czerman, Szűcs, Babik

Gól: Eichenwalder (4), Szűcs (3), Szappanos (2), Varga (2), Babik (2)

www.lefc.hu - Minden jog fenntartva