loader image

CSŐ-MONTAGE BFC – LEFC (3:3)

Jól kezdtük a mérkőzést, az első félidőben mondhatni mezőnyfölényben is játszottunk. Emellett a helyzeteinkkel is jól bántunk, így 0:2-es vezetéssel mehettünk a félidei pihenőre. Ezt követően, ahogy az őszi mérkőzésen is, úgy most is gyorsan betalált a második félidő elején a Cső-Montage, amitől egy kicsit meg is zavarodtunk (1:2). Ellenfelünk feljebb tolta a védekezését, amivel szintén kicsit megzavart minket, de szerencsére egy oldal berúgás után újból növelni tudtuk előnyünket így 1:3 állt az eredményjelzőn. Ekkor következett az 5 a 4 elleni játék, amit elég jól levédekeztünk, de 5 próbálkozásból egyszer sem sikerült az üres kapuba találni. Egy találattal le is zárhattuk volna a mérkőzést. Így aztán, ahogy az a sportban lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat és egy szerencsés megpattanós lövéssel szépített a házigazda (2:3). Sajnos ezután a fault számunk is összejött, így 10 méterest végezhettek el a hazaiak, amit értékesítettek is, így 3:3 lett az állás. Mákos Márk második sárgájának köszönhetően a kiállítás sorsára jutott, így újból kisbüntető következett, amit azonban kapusunk bravúrral védeni tudott. Ekkor még mindig volt 1 perc hátra és mi már csak 3+1-ben voltunk a pályán. Több gól már szerencsére nem született, sőt a Cső-Montage 28 másodperccel a vége előtt ismét kisbüntetőt hibázott, így végül maradt a 3:3-as végeredmény.

Lezárhattuk volna a találkozót már idő előtt, később a hazaiak is, de végül egyik csapatnak sem sikerült a győztes találat bevitele, így mondhatni igazságos eredmény született.

Mivel a BME II. csapatának sikerült a forduló másik rangadóján a Csömör II. csapatát legyőzni, így elég nagy lépést tettek a bajnoki cím felé. Mi tovább harcolunk a Cső Montage csapatával a 2. helyért, ahol most jelenleg mi állunk, jobb gólarányunknak köszönhetően.

A következő fordulóban az Issimo csapatát fogadjuk Kistarcsán.

Hajrá LEFC!

Cső-Montage BFC – La Escuela FC  (3:3)

Kezdő: Joó – Czerman – Szűcs – Kürti – Csegedi
Cserék: Birkás, Munkácsi, Benedek, Szappanos, Eichenwalder, Mákos, Babik

Gól: Czerman (2), Benedek

www.lefc.hu - Minden jog fenntartva