loader image

LEFC – ISSIMO SE (10:6)

Azzal kezdenénk, hogy GRATULÁLUNK a két U17-es játékosunk debütálásához. Név szerint Czibula Gergelyéhez a kapuban és Lászlóffy Gergőjéhez a mezőnyben.

Elkezdődött egy folyamat a felnőtt csapatnál, miszerint az utánpótlás játékosainkat szépen lassan elkezdjük beépíteni a felnőttek közé. Ennek első jeléül Babik Dominik állta meg szépen a helyét, most pedig újból két ifjonc kapott lehetőséget, aminek természetesen nagyon örülünk.

És akkor néhány szót a meccsről. Lehetett érezni a csapaton a letörtséget a múltkori döntetlen után, ami következtében a bajnoki címről szőtt álmaink is nagyon minimálisra csökkentek és már csak matematikai esélyünk maradt rá.

Meg is kaptuk a pofont, ugyanis vezetést szerzett az Issimo, de szerencsére ez észhez térített minket és gyorsan 3:1-re módosítottuk az állást. Így mentünk szünetre. A második felidőt megint csak a vendégek kezdték jobban és szépíteni is tudtak. Erre válaszolva ismét 2 gólra növeltük előnyünket, de ezután beragadtunk és 2 kapott góllal már 4:4 volt az állás.

Aztán következett az utolsó 7 perc, amiben hatszor is eredményesek voltunk és csak kettőt kaptunk, így alakult ki a 10:6-os végeredmény.

Nehéz meccsre számítottunk, az is lett, hiszen magunknak tettük nehézzé, de sikerült nyerni és mivel a Cső-Montage BFC csapata nagy meglepetésre kikapott az Asterix gárdájától, így már 3 pont az előnyünk a 2. helyen.

Jövő kedden újból hazai pályán játszunk és ráadásul az Asterix csapatát látjuk vendégül. Intő jel ez az eredmény számunkra, nekünk is oda kell rájuk figyelni, hogy megtudjuk tartani a 3 pont előnyünket a Cső-Montage BFC csapatával szemben.

Hajrá LEFC!

La Escuela FC – Issimo SE (10:6)

Kezdő: Birkás – Czerman – Benedek – Munkácsi – Szappanos
Cserék: Czibula, Szűcs, Babik, Horváth, Lászlóffy

Gól: Czerman (5), Babik (2), Munkácsi (2), Szűcs

www.lefc.hu - Minden jog fenntartva